ÖCSI ÉS MACI ÖRÖKBE FOGADTÁK EGYMÁST

Két macskánk, Öcsi, az orosz kék és Maci, a brit cica hamar elválaszthatatlanok lettek, úgy tűnik, örökbe fogadták egymást. Olvasónk igaz macskás története.

Az első, brit és perzsa keverék cicánk Manócska névre hallgatott, 1994-ben került hozzánk. Nagyon szerettük, sajnos 2001-ben sürgősségi állatorvosi beavatkozás után mégsem tudták megmenteni a kis életét - a perzsáknál gyakori hólyagkő okozta elzáródása volt. A kövektől megszabadították ugyan, de a gyulladás elhatalmasodott rajta, ezért úgy láttuk jónak - orvosi véleménnyel -, hogy nagyon fájó szívvel, de menthetetlen fájdalmától megszabadítva elaltatjuk.

A férjemet ez annyira megviselte, hogy az első szavaival kijelentette: nálunk macska többet nem lesz! Egy napnál tovább mégsem bírtuk, látván a kis holmijait, játékait, és úgy döntöttünk, kell egy másik cica. A férjemnek már régen tetszett az orosz kék, így fel is hívott egy tenyésztőt, aki nagyon komolyan veszi a tenyésztést és imádja a cicákat. Volt éppen két alom is, amiből hozhattunk, így a férjem a hatodik napos vakbélműtött sebével elindult Budapestről Lepsénybe és még aznap este meghozta Döncikét. Nagyon édes kicsi volt; ha feledtetni nem is, de enyhíteni tudta a gyászt.

Aztán meglátogatott minket a tenyésztő: elmesélte, hogy minden gazdit végigjár, hogy a körülményeket - egyébként teljesen jogosan - megnézze. Nagyon meg volt elégedve és két hónap múlva felhívott minket telefonon, hogy egy kicsi megmaradt, nem vitte el senki és nekünk ajándékozná. Nagyon megtisztelőnek éreztük, elfogadtuk, hogy Dönci ne legyen egyedül.

Így került hozzánk Öcsi. A férjem Süninek is becézi, mert nála sündisznóként összegömbölyödik. Igazából és feltétel nélkül csak engem szeret, szó szerint úgy kell beszélni vele, mint egy emberrel, ha hiszik, ha nem, mindent megért! Nagyon kedves, bújós, dorombolós, értelmes, intelligens cica. Ezek miatt nagyon érzékeny is, csak az ismerősökkel kedves, az idegeneket nagyon távolságtartóan kezeli. Döncike, a testvére épp az ellenkezője volt, Haramiának becéztük, mert ha valami nem úgy volt, ahogy Ő akarta, lerámolta az összes könyvespolcot, természetesen leginkább éjjel. Persze nem lehetett haragudni rá, főleg velem csinálta azt, amit akart.

Így éldegéltünk egészen 2006. júliusáig, amikor is a férjem egyenként levitte a cicákat az éves kötelező oltásra, és amikor Döncit kivette a dobozból, a cicánk szó szerint abban a percben meghalt. Az orvos még 15 percig próbálta visszahozni, de sajnos nem sikerült. Azt mondta, ez egy rejtett szívbetegség, amikor is a szívizom fokozatosan kötőszövetté alakul, és alattomos, mert nincs tünete. A férjem letaglózva jött vissza az üres dobozzal, és pár nap múlva azt vettük észre, hogy Öcsikénk keresi kis barátját, testvérét. Nagyon nagy gyászba merült, teljesen megváltozott, és mi féltünk, hogy belebetegszik, ezért úgy döntöttünk, hogy addig, amíg meg nem szokja nagyon a magányt, hozunk egy kicsit, hátha enyhítjük vele a fájdalmát, meg persze a sajátunkat is.

A férjem megint elindult, és mivel a brit cicák is a kedvencei közé tartoznak, így esett a választása Macira. Na ő aztán az igazi haramia... :) Öcsi először nehezen szokta meg, haragos volt vele, de három hét alatt olyan elválaszthatatlanok lettek, mint ahogyan a képeken látszik. Most már Maci is egy éve nálunk van, velem úgy bánik, mintha nem is gazdi, hanem játszótárs lennék. A játékegerek előkeresése például rendszeresen a napi feladataim közé tartozik. Mindig más rejtekhelyet talál ki, sokszor az az érzésem, hogy komolyan kigondolja, milyen új helyre dobálja be őket. A Maci név pedig MAnó és a dönCI nevek betűiből lett, hogy belőlük is maradjon valami...