" /> " />
A gyurgyalag lett az év madara 2013-ban
Magyarország egyik legszínpompásabb madarát választották meg az "Év madara 2013" szavazáson, hogy a következő évben kitüntetett figyelem övezze, és faja társadalmi szinten is bemutatásra kerüljön.

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása a 2013-as év madaráról. A legtöbb szavazat a gyurgyalagra érkezett, így jövőre ennek a madárnak a védelmével foglakozik kiemelten az Egyesület.

Egy hónap alatt 7.460 szavazat érkezett, ebből 3.247 a gyurgyalagra (43,5%), 2.827 az erdei fülesbagolyra (37,9%) és 1.386 a fürjre (18,6%).

Az "Év madara" program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (például: gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van. (Az év madarának csak olyan fajt javasolt az MME, melynek folyamatos védelmében tevőlegesen részt is vesz.)

A gyurgyalag a legszínesebb madarunk

A gyurgyalag az egyik legszínpompásabb madarunk, hossza 25-29 cm, szárnyfesztávolsága 36-40 cm. A melegebb éghajlatú nyílt tájakat kedveli, művelt területeken, legelőkkel, bokrokkal, facsoportokkal tarkított élőhelyeken fordul elő. Költési viselkedése különleges, mivel partfalakban, telepesen (gyakran a partifecskékkel együtt) fészkelő faj.

Főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, és mint az ilyen fajok általában, a legkorábban elvonulók és a legkésőbb érkezők közé tartozik. A telet Afrikában tölti.

ev_madara-2013-gyurgyalag-3
Év madara 2013 - A gyurgyalag a telet Afrikában tölti

 

Speciális táplálkozása és fészkelési viselkedése miatt állományát számos veszély fenyegeti. Ezek közé tartozik a partfalak természetes eróziója és benövényesedése, illegális homokbányászat, illetve hűvös időben előforduló méh zsákmányolása miatt a méhészetek közelében működő telepek megrongálása.

A civil szervezet Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) országos felmérési programjának adatai alapján a gyurgyalag hazai állománya az elmúlt több mint tíz évben mérsékelten csökkenő tendenciát mutat.

Az MME kampánya kitér majd a lakossági fészektelep felmérésre, az elöregedett, benövényesedett telepek felújítására, újak létesítésére, a telepek öko-turisztikai hasznosíthatóságának bemutatására. Kezelni kívánják a méhészetekkel és szakmai szervezeteikkel fennálló konfliktusokat és lakossági bemutató gyűrűzési akciókat szerveznek majd országszerte.

értékelés