A sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta)

A sárgafülű ékszerteknős az egyik leggyakoribb vízi teknős az Egyesült Államok délkeleti részében. A felnőtt és ivadék teknősöknek az alsó páncélja krémes citromsárga színű és ennek a sima felületnek a segítségével tudnak becsúszni a partról a vízbe a veszély első jeleit megérezve.

Ugyanúgy az otthoni tavaknál, ha lassú folyású mellékfolyók mentén vannak, a sárgafülű ékszerteknősök a parti síkságon fordulnak elő egészen Virginia délkeleti részétől Florida földnyelvéig és Dél Karolina Alsó Piedmontig és Georgia-ig. Egyes útmutatók szerint York megyében, közép Piedmont-ban nem élnek sárgafülű ékszerteknősök, de Stan Hilton lapátja és a területen tett megfigyeléseink mást igazolnak. A 15 centiméteres bébiteknősöket Stan a felszín alatt találta, fűvel borított eléggé puha talajban. Eléggé érthetetlen volt számunkra, hogy ezek a teknősök, hogyan kerültek oda, mivel a nőstény sárgafülű ékszerteknős általában májusban vagy júniusban rakja le tojásait és azoknak két hónap kell mire kikelnek.

Mivel a kicsik nyár közepén bújnak ki, van elég idejük egy tó biztonságába menekülni, kicsit megnőni és meghízni mielőtt még beállna a tél. Úgy tűnik, hogy a kicsi teknősöket a Hilton tanyán még 2003-ban rakta le az anyjuk és amióta múlt ősszel levetették a tojáshéjakat azóta a fészekben vártak. Stan kétségtelenül akkor talált rájuk, amikor már készen álltak, arra, hogy kiássák magukat a téli földalatti otthonukból. A sárgafülű ezüstteknősök elterjedése sokkal nagyobb mint amilyen történelmileg volt és olyan távoli helyeket is magábafoglal mint Európa, Afrika és Ázsia. Ez annak köszönhető, hogy több millió teknősbébi a természettől messze nőtt fel és háziállat üzletekbe került. A fogságban igen kicsi számban maradtak meg, sokat a megunt tulajdonosok pedig helyi vízcsatornákba dobtak és emiatt a teknősök a világ minden pontját ellepték és kiszorították az őshonos teknősöket.

Az Észak-amerikai Herpetológiai központ szerint valójában négy fajta teknős létezik, ezek közül három a Trachemys scripta-hoz tartozó szoros rokonságban lévő alfajok. Ez az elnevezés a fiatal teknősök páncélján látható írás szerű jeleknek köszönhető.

A fiatal ékszerteknősöknek jól látható jeleik vannak, amelyek a korral aztán elhalványulnak. Valójában, egy idős sárgafülű ékszerteknős páncélja szinte fekete és még a fején lévő sárga jelek is kevésbé láthatóak. A Rock Hill-ben talált hat ivadéknak hasonló a páncél mintázata, de az alaposabb vizsgálatok hajszálnyi különbségeket mutattak ki, mint például az egyedi emberi ujjlenyomat. Annak ellenére, hogy mindegyik páncélon két körkörös jelölés volt, a hasi pöttyök formája és száma különböző volt és ezért egyénileg is be tudtuk azonosítani őket.

A felnőtt sárgafülű teknősök általában 12-20 centiméter hosszúra is megnőnek- egyes idős egyedeknél pedig 30 centiméteres páncélokat is találtak, mivel a nőstények áltálában véve kicsit nagyobbak mint a hímek. A felnőtt hím egyedeknek hosszú első karmaik vannak, amellyel úsznak és lassú mozgású vízalatti balettet adnak elő, azért hogy az udvarláskor felhívják magukra a figyelmet. A párosodás után, a nőstény egy távolabbi helyre mászik, ahol a hátsó lábaival egy váza alakú fészket kapar ki. Ezután lerak 4 és 24 közötti kerek fehér tojást, amelyek kis asztali tenisz labdákra hasonlítanak, majd befedi őket és visszamászik a vízi otthonába. Ezért sokszor nem is tud róla ha már az első 24 órában a mosómedvék feltúrják és megeszik a tojásokat. Egyes nőstények évente akár két-három fészekaljnyi tojást raknak le. A legutolsó tojásokat júliusban vagy augusztusban rakják le. Valószínűleg ezért talált Stan egy fészket Rock Hill-ben.

Ha a hőmérséklet 10 fok alá csökken az ékszerteknősök hibernálásba kezdenek. Ezért a téli naposabb napokon inkább a dísz ékszerteknősöket látjuk kint sütkérezni mintsem a súrgafülűeket. A teknősök éjjel a víz alatt alszanak vagy a víz alján pihennek vagy levegővel töltik meg a torkukat és úgy lebegnek. A fiatalabb teknősök, csakúgy mint a mi talált ivadékaink, főként húsevők, az étrendjük 70%-a kisebb halakból, csigákból, vízi lárvákból és néha halott állatok teteméből áll. A felnőttkorban ez megváltozik, amikor is 90%-ban növényeket, vízililiomot és békalencsét esznek. A kicsi teknősöket sajnos felfalják a nagyobb halak, a nagyobb teknősök és a kócsag. Mivel a teknősök páncélja nem záródik össze teljesen, ez még a felnőtt egyedeket sem védi meg az olyan emlős ragadozóktól mint a mosómedvék, rókák vagy kutyák.

Mindazonáltal, a sárgafülű ezüstteknősöknek a legnagyobb veszélyt az élőhelyük elvesztése jelenti és a gyors autókerekek, amelyek összenyomják a partra kijövő tojásokat lerakó nőstényeket. Annak ellenére, hogy nem szabad messzire vinni egy felnőtt teknőst, egy tanulmány kimutatta, hogy rendkívül ragaszkodnak az élőhelyükként szolgáló területhez. Ebből kiindulva, úgy döntöttünk, hogy a Rock Hill-i teknősöket visszavisszük York-ba, hogy kiengedjük őket a Hilton tóba. Már volt néhány sárgafülű ezüstteknősünk, akik a helyi vízben éltek, de egy évtizede, nagyon lecsökkent a számuk.

Szerintünk a 2003-ban véget ért öt éves aszálynak szerepe volt ebben, valamint a 2001 és 2002-ben letelepedett folyami vidra család is sok teknős megevett, miközben azok a víz alján szenderegtek. Mindenesetre, szerintük az ivadékoknak sokkal jobb helye lesz a Hilton tóban, mintsem hogy 200 méter főúton és autófelhajtón keresztül az eredeti kikelési helyükre és a legközelebbi Rock Hill-i vízi élőhelyre visszamenjenek.Ha a hat új teknősünk megmarad itt York-ban, pár év múlva majd megpróbáljuk befogni őket, hogy megnézzük megtartották-e jellegzetes hasi jeleiket vagy pedig lesúrolták magukról a Hilton tó sáron partjain.