2016 év hüllője a kockás sikló
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2016 év hüllőjének a kockás siklót választotta.

Kevésbé közismert, hogy Magyarországon két vízisiklófaj él, melyek közül a kockás sikló az, amelyik jobban kötődik a vízhez. Legnépszerűbb üdülőhelyünkön, a Balatonon például gyakrabban lehet vele találkozni, mint közeli rokonával, a vízisiklóval.

Talán éppen ez az, amiért többször keveredik konfliktusba az emberrel, mint más hüllőink, ugyanis előszeretettel húzódik meg csónakokban, vitorlás hajókon, bukkan fel zsúfolt strandokon vagy keres magának menedéket nyaralóépületekben. Mégis a vizes élőhelyek részének kell tekintenünk, ártalmatlansága és érdekes életmódja pedig kiváló lehetőséget nyújthat arra, hogy általa is csökkentsük a hüllőkkel szembeni ellenszenvet. Vizeink természeti állapotának romlása, a folyó- és tópartok átalakítása, kiépítése azonban komolyan veszélyezteti ennek a fajnak a fennmaradását.

Az év hüllőjével kapcsolatos programok révén az MME minél szélesebb körben szeretné megismertetni és megszerettetni ezt a különös kígyót, és felhívni a figyelmet arra, hogy modernizáló életünk egyre kevesebb helyet hagy az élővilágnak, köztük a kétéltűeknek és hüllőknek. Az idei programok során az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya nagy hangsúlyt fektet a faj elterjedésének térképezésére, amiben bárki részt vehet. Számos ismeretterjesztő előadással, családi programokkal és kirándulásokkal igyekeznek közelebb hozni a laikus közönséghez hazánk legvízibb vízisiklóját.

 

kockas-siklo_by_halpernbalint
Hátmintázatán nem mindig feltűnőek a névadó kockák (fotó: Halpern Bálint)

 

A kockássikló-védelmi évre megújult az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapfelülete (http://herpterkep.mme.hu), ahova bárki feltöltheti megfigyelési adatait. Ennek, az MME által fenntartott, népszerű alkalmazásnak köszönhetően az ország lakossága amatőr természetbúvárként nélkülözhetetlen segítséget tud nyújtani a veszélyeztetett állatfajok védelméhez.

Lead fotó: Szövényi Gergely

értékelés