5
Kaméleon kényeztetés felsőfokon
Bemutatjuk, hogyan rendezz be egy kaméleonnak szánt nevelő terráriumot, hogy az ideális legyen a kis hüllőnek!

Hogyan válasszunk kaméleont?

2 hónaposnál fiatalabb kaméleont ne vegyünk! Bármennyire is édes, aranyos, vicces, a 2 hónapos kort ajánlott megvárni, addigra lesz stabil az állat. Kiválasztásnál nézzük meg - ha van rá lehetőség - hogy hogyan eszik, milyen a mozgása. Ha együtt van tartva a tesókkal, általában észrevehetjük, hogy nem egyforma méretűek, hiába keltek egyszerre. Ők nem kiskutyák, akiknek az anyukájuk lefekszik órákra és cumiznak naphosszat. Ők már maguknak vadásznak, az elején kisebb-nagyobb sikerrel.

 

kameleonbaba
Néhány napos kaméleonbébik

 

Milyen nemű legyen?

A fiúk általában színesebbek felnőtt korban, mint a lányok. Van olyan vásárló, akik kifejezetten ezért vesz hímet. A lányok színei visszafogottabbak, és csak „terhesség” idején borulnak színbe, de akkor elképesztő színeket mutat. A lányoknál számítani kell, hogy amint elérik az ivarérett kort, tojásokat fognak rakni. Ha nem találkozott pasival, akkor is, csak ezek terméketlen tojások lesznek. A terméketlen tojások lerakása veszélyesebb, mint a megtermékenyítetteké. Ha nem tudja az összes tojást letenni, komoly problémák is előfordulhatnak, ami az állat életébe is kerülhet, ha nem vesszük észre időben és meg nem tesszük a szükséges lépéseket.

 

Mielőtt a kis kaméleonunkat elhoznánk szükség lesz pár nagyon fontos dolgot beszerezni:

NEVELŐ TERRÁRIUM

 

kameleonterr

Nevelő terrárium: egy 50 cm magas, 30 cm széles és 30 cm mély terrárium

Ezt a kis házat elég hamar ki tudják nőni, de nem szabad egyből nagyobb terráriumba rakni spórolás miatt, mert a kis kaméleon a nagy helyen nem fogja megtalálni az élelmet és ez problémákhoz vezethet. NAGYON ajánlott, hogy a kis házikón 2 szellőző legyen. Egy a tetején és egy az elején. A két szellőző a helyes levegő áramláshoz kell. Mivel hüllőnk normál esetben a következő fél évben kinövi, nem érdemes a legdrágábbat megvenni.


Lámpák

Kell egy melegítő lámpa, amit a terrárium tetejére kell kívülről helyezni egy búrában. Az izzó max 40W-os legyen (reflektor izzó), ennél nagyobb megégetheti vagy megfőzi az állatot. A másik lámpa az UVB lámpa, vagy "D-vitaminos" lámpa. Ez a drágábbik, amin viszont nem szabad spórolni. Mivel a kaméleon nem a természetes közegében él, így folyamatosan kell a D-vitamint pótolni neki – ami segíti a kalcium beépülését a fejlődő csontjaiba. Ezt is egy búrába tesszük és a terrárium tetejére helyezzük. A lényeg, hogy mind a két lámpa "ereje" a szellőző rácson keresztül érje az állatot, az üvegen keresztül semmi hasznuk nincs! Az UVB-t érdemes évente cserélni, később is, ha nagyobb lakosztályba költözik a kaméleon. A két izzó napi 10-12 órát mehet, érdemes egy időkapcsolót beszerelni. Persze nem lesz baja, ha tovább marad fent egy kicsivel, vagy később kel fel, mint szokott.

 

izzok

UVB izzó és melegítő izzó


Berendezés

A terrárium aljára többféle aljzatot lehet tenni, de leginkább a kókuszrostot ajánlom. Jó nedvességtartó, ami segít a pára megtartásában és még mutatós, szép barna színe miatt is. Ráadásul az élő növények bele tudnak gyökeresedni.
A nagyobb barkácsáruházakban lehet kapni akkora méretű növényt, ami egy ilyen kis házban belefér. Ha le kell a tetejét törni, sem kell aggódni, mert ha jól csináljátok, a növény is kihajt és kinövi a helyét.

kameleon1

A növényekre jön a sok-sok kisebb nagyobb, vékonyabb és vastagabb faág. Mindegyik a kaméleon apró lábaira méretezve. Ne legyen vastagabb, mint amit biztonságosan át tud markolni. Minden sarokba vezessen faág. Minden sarokból el lehessen jutni a másik sarokba. Nagyon túlzsúfolni nem lehet, nem kell aggódni. Faágnak tökéletes a szőlő, a fűzfa ág, vagy bármilyen gyümölcsfa vékonyabb ágai. Az előző kettő azért praktikus, mert jól hajlíthatóak. Ezeket lehet cérnával, vagy kisebb kötegelőkkel rögzíteni egymáshoz. Egyrészt, hogy a megtervezett útvonalak tökéletesek legyenek, másrészt, nehogy szétcsússzon és leessen a kis jószág. Bár baja nem lesz, erős kölkök ezek!

Amire figyelni kell, hogy ne legyenek az ágak nagyon közel a felső szellőzőrácshoz. Gyorsan nő a kis disznó, hozzáérhet a forró rácshoz és égési sérülésekhez vezet. A másik, hogy kicsi korban előszeretettel szeretnek idétlen pózokban aludni. Ebbe beletartozik az is, hogy bepréseli magát egy sarokba, vagy a felső ág és az üveg közé, ami egy sisakos esetében a sisak görbülésével járhat, ha nem veszed észre időben. Baja nem lesz, csak esztétikailag nem lesz soha olyan, mint az eredeti sisak.

neveloterrarium

Ha mindez meg van, lehet bekapcsolni az izzókat és gyönyörködni.

 

zsgreptiles_logo

Folyt köv: Párásítás, etetés

 


Forrás: http://zsgreptiles.hu

 

értékelés