Zsiráfborjú 2017 első újszülöttje a budapesti állatkertben

Zsiráfborjú 2017 első újszülöttje a budapesti állatkertben
Nem kellett sokáig várni az év első újszülöttjére. Santana nevű nőstény zsiráfunk ugyanis már január elsején egy életerős borjúnak adott életet. Az újszülött kora délután jött a világra.

Nem kellett sokáig várni az év első újszülöttjére. Santana nevű nőstény zsiráfunk ugyanis már január elsején egy életerős borjúnak adott életet. Az újszülött kora délután jött a világra. Nem sokkal megszületése után – ahogyan ez a patásoknál szokásos – már megpróbált lábra állni, ez pár kisebb bucskázás után, egy óra elteltével sikerült is. Néhány perccel később már anyatejet is ivott és azóta is rendesen fejlődik.A kicsi világra jöveteléről kisfilm is készült, amelyen nemcsak az ellést, hanem a borjú első lépéseit is sikerült megörökíteni.

FIGYELEM! A filmben a nyugalom megzavarására alkalmas jelentek láthatók, amelyek a borjú világra jöttét a maga természetes valóságában mutatják be.


Az újszülöttet és az anyaállatot a gondozók egy külön istállóban, afféle szülőszobában különítették el, hiszen az állatoknak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szükségük. Éppen ezért jelenleg még a közönség sem láthatja őket. Erre várhatóan néhány nap múlva kerülhet sor, és előreláthatólag a hónap közepén megkezdjük az összeszoktatást a zsiráfcsapat többi tagjával is.

Santana, az anyaállat Állatkertünk zsiráfcsapatának legidősebb tagja. 1996. július 22-én született a csehországi Liberec állatkertjében, tehát az idei évben fogja betölteni 21. életévét. Ez egyáltalán nem kevés ahhoz viszonyítva, hogy a vadonban élő zsiráfok nemigen élnek tovább 20-25 évnél, jóllehet az állatkerti egyedek körében ennél lényegesen hosszabb élettartam is előfordul. Santana 1997. június 12-én lett a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója. Meglehetősen tapasztalt anyának mondható: első borja, a 2001-ben született Samburu nevelésébe ugyan a gondozóknak is be kellett segíteniük, ám további négy borjat egymaga nevelt fel teljes sikerrel, s minden remény megvan arra, hogy a mostanival sem lesznek gondok.Állatkertünkben 1868 óta foglalkozunk zsiráfok tartásával. Az első zsiráfot – akkori nevén „foltos nyakorjánt” – még Ferenc József ajándékozta, Erzsébet királyné közbenjárására. Az elmúlt közel másfél évszázadban – a mostani jövevénnyel együtt – összesen 32 egészséges zsiráfborjú született a nálunk. Jelenleg három felnőtt nőstény (Santana, Ingrid, Sandra), egy hím (Akin), két fiatal, a 2015-ös esztendőben született állat (Ikinya, Sisi), illetve a most született borjú, tehát összesen hét állat képviseli a zsiráfokat Budapesten.

20170101_121540_foto_matus_attila

 

A zsiráfokat a legutóbbi időkig egy fajnak tekintették, amelyen belül azonban több, általában hét, nyolc vagy kilenc alfajt különböztettek meg a természettudósok. A legújabb, namíbiai, német és amerikai kutatóintézetek összefogásával végzett genetikai vizsgálatok tavaly közzétett eredményei alapján azonban felmerült, hogy a fejlődéstörténeti kapcsolatokat jobban kifejezné, ha a zsiráfokat négy különálló fajra osztanák fel, ezeken belül megkülönböztetve a további alfajokat. A mi zsiráfjaink vérvonala a Dél-Szudánban, Uganda északi, valamint Kenya nyugati részén élő típusra vezethető vissza, amelyet hagyományosan ugandai, vagy más néven Rothschild-zsiráfoknak (Giraffa camelopardalis rothschildi) neveznek. Az újabb felfogás szerint ezek az állatok az északi faj núbiai alfajához (Giraffa camelopardalis camelopardalis) tartoznak.

 

zsirafborju03_foto_bagosi_zoltan

 

A zsiráfok vemhességi ideje általában 400 és 460 nap között szokott lenni. Az újszülöttek 170-180 cm magasak. A borjak 12-16 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, bár néhány hónaposan már megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, amelynek aránya ettől kezdve folyamatosan növekszik. A nőstények 5, a hímek 7 év elteltével érik el az ivarérettséget.

Forrás: http://www.zoobudapest.com/

értékelés