Tíz érdekes tény a nagymacskákról

5
Tíz érdekes tény a nagymacskákról
Márciusban az oroszlánoké, párducoké és tigriseké a főszerep a NatGeo Wildon, a természetfilm-csatorna ugyanis immár hetedik éve rendezi meg Nagymacskák hónapja elnevezésű programsorozatát. A tematikus hónap célja, hogy felhívja a figyelmet a kihalás szélére került nagymacskák védelmére, és ismeretterjesztő filmek által bemutassa az egyes fajok életét és küzdelmeit a vadonban.

Az orvvadászat és az élőhelypusztulás következtében az elmúlt ötven évben az oroszlánok egyedszáma 90%-kal csökkent Afrikában, a gepárdok pedig eredeti élőhelyeik 75%-áról kipusztultak. És ez csak néhány a megdöbbentő adatok közül, éppen ezért a National Geographic Society évek óta kiemelt ügyként kezeli a nagymacskák védelmét, és tevőlegesen is részt vesz a probléma kezelésében: létehozta a Big Cats Initiative nevet viselő természetvédelmi programot, melynek szakértői és kutatói azért dolgoznak, hogy az oroszlánok és a többi macskaféle jövője hosszú távon biztosítva legyen természetes élőhelyükön.

 

bc_5

 

A Nagymacskák hónapja programsorozatban március során minden vasárnap este új premierek várják a nézőket: a Harc a falkáért című alkotásban egy fiatal oroszlán felcseperedését és falkavezérré válását kísérhetjük végig, a Viharmacskákban a botswanai szavanna életébe nyerhetünk bepillantást, Az Akagera oroszlánjai című filmben pedig nyomon követhetjük, miként telepít vissza oroszlánokat egy biológus csapat a polgárháború sújtotta Ruanda egyik nemzeti parkjába.

 

bc_2

 

A világhírű természetfilmes házaspár, Beverly és Dereck Joubert egy különleges alkotással csatlakozik idén a programsorozathoz, A macska lelke című filmben azt vizsgálják, hogy milyen hasonlóságok fedezhetőek fel az általunk szelídnek és ártatlannak tartott házi cicák és az afrikai szavannán vadászó ragadozók között.

 

bc_3

 

A vasárnap esti premierek mellett a NatGeo Wild hétköznap esténként is számos alkotásban foglalkozik majd a nagymacskákkal.

 

bc_4

 

Meglepő tények a nagymacskákról:

  1. A vadon élő tigirisek egyedszáma 97%-kal csökkent az elmúlt században.
  2. Már csak nagyjából 6500 hópárduc él szabadon a vadonban.
  3. Az amuri leopárdból mindösszesen néhány tíz példány él a Földön.
  4. A tigirsek csíkjai olyanok mint az emberi ujjlenyomat: minden példányé egyedi.
  5. Az oroszlán az egyetlen olyan nagymacska, amely falkában él.
  6. A hópárduc - egyedülálló módon a macskafélék között - képes akár 14 métert is ugrani.
  7. Az oroszlánok egy több száz kilós zebrát is képesek egyszerre elfogyasztani.
  8. Eltérően a többi nagymacskától a puma nem tud ordítani.
  9. Az 1930-as évek óta a tigrisek három alfaja teljesen kipusztult.
  10. A macskák hatszor olyan jól látnak a sötétben, mint az ember.
értékelés