Kisfilm készült a kiselefánt születéséről

5
Kisfilm készült a kiselefánt születéséről
2017. november 8-án megszületett a várva vár kiselefánt a fővárosi állatkertben. Kisfilm készült a születés csodájáról és a kis drága elefántbébi első botladozásáról.

Az állatkert munkatársai felkészülten várták a szülést: "A folyamatot természetesen rögzítettük is a „szülőszobában” elhelyezett, zárt láncú kamerarendszer segítségével. E felvételekből állítottuk össze az alábbi kisfilmet, amelyen a világra jövetel közvetlen előzményei, valamint a születés pillanatai is láthatóak. Látni lehet az anyaelefántok sajátos viselkedését is, amely sokakban első látásra talán aggodalmat keltene, hiszen olyan, mintha az anyaállat rugdosná frissen született utódját. Ez a magatartás azonban az elefántoknál ilyen helyzetben teljesen normális.

Az anya természetesen nem bántja az újszülöttet, a művelet inkább azt a célt szolgálja, hogy a kicsi minél hamarabb megszabaduljon a rátapadt magzatburokról. Emellett némi noszogatást is jelent a jövevénynek, hogy próbáljon meg lábra állni.Bár előfordulnak olyan elefántok, amelyek veszélyesen viselkednek az újszülöttekkel szemben, Angele-re éppen ennek ellenkezője igaz. Nagyon gondos anya, és mozdulatain az is látszik, hogy már igencsak tapasztaltnak mondható.

Érdemes megfigyelni Ashát, aki Angele előző, most már csaknem ötéves utódja, azaz a mostani jövevény nővére. Viselkedéséből látni, hogy egyáltalán nem agresszív, inkább csak izgatott, és persze kíváncsi a kistesójára. Amikor pedig túlzásba viszi az érdeklődést, Angele finoman jelzi neki, hogy mit szabad és mit nem.

A születés után 40 perccel az újszülött már fel is állt, ami elég jó „szintidőnek” számít. A kisfilmen látni az első tétova lépéseket, és az esetenként szokatlan lábtartást, ami csak azt mutatja, hogy az apróság ilyenkor még nem teljesen biztos az egyensúlyában."

Forrás: http://www.zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/hirek/kisfilm-a-szuletes-csodajarol

 

Szombattól látható a kiselefánt!

 

Az anyaállat, Angele második borja szerda hajnalban, külső segítség és komplikáció nélkül született, így semmi akadálya annak, hogy már szombattól láthassák a vendégek a fiatal elefántot - mondta el Sós Endre, az állatkert főállatorvosa.

A hím kiselefánt - amelynek nevéről később közönségszavazással döntenek - nem a teljes nyitvatartási idő alatt, hanem csak 10 és 14 óra között látható anyja és nővére, Asha társaságában. Az állatkert vendégeit kisebb turnusokban engedik majd be az elefántcsarnokba, hogy a nagy tömeg ne zavarja meg túlzottan a még tapasztalatlan kiselefántot.

 

kiselefant2

 

Assamot, az apaállatot a teljes nyitvatartási időben láthatják.Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője elmondta, hogy néhány napon belül közzéteszik a lehetséges nevek listáját, ezek közül bárki szavazhat a neki leginkább tetszőre.

Angele, az anyaállat 2001. november 5-én született a franciaországi Les Mathes közelében található La Palmyre Állatkertben, ahonnan 2010. szeptember 29-én érkezett Budapestre. Assam, az apa egy évvel idősebb, 2000. október 7-én látta meg a napvilágot a Chesteri Állatkertben, innen 2004. augusztus 18-án a belgiumi Ieper (Ypres) város állatparkjába (Bellewaerde Park) költözött, onnan 2009. október 28-án került a budapesti állatkertbe. Angele-nek és Assamnak 2013. február 14-én már született egy borja, Asha, aki jelenleg is a városligeti intézmény lakója. Az állatkerti elefántcsalád legifjabb tagjának születésekor jelen volt Asha is. Technikailag lett volna lehetőség a csaknem ötesztendős fiatal elefánt különválasztására is, ám az állatkerti szakemberek jobbnak látták, ha ő is jelen van. Egyrészt mert ez megfelel a természetes állapotoknak, másrészt mert Asha is nőstény, így felnövekedve hasznos lehet a számára, ha láthatja az anyját "gyermeknevelés" közben.

 

kiselefant1

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2017. november 8-án született ázsiai elefánt-bikaborjú (Elephas maximus) anyjával, a 16 éves Angelével november 9-én. MTI Fotó: Kovács Attila

 

Az ellésre szerdán hajnalban, 3 óra 54 perckor került sor és az újszülött nem sokkal később sikeresen lábra is állt. Asha 2013-as születését követően mintegy 50 órányi várakozás után rövid időre el kellett altatni Angele-t, és így emlőihez vezetni a borjat, hogy el tudjon kezdeni táplálkozni. Mostanra azonban úgy tűnik, Angele rutinos anyává vált, nem voltak ilyen problémák - mondta el Sós Endre. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1875 óta foglalkoznak elefántok tartásával. Az első egy afrikai elefánt volt, de ezt követően már minden esetben ázsiai elefántokat láthatott a budapesti közönség. Az Állatkertben Asha és a mostani kiselefánt születéséig öt elefántborjú látott napvilágot, de ebből az első két ellés 1930-ban és 1932-ben nem volt sikeres, csak az 1941-ben született állat maradt életben. A háború után először 1956 májusában született elefántborjú, és mivel az állatkert abban az évben volt kilencven éves, a kicsi a Jubile nevet kapta. 1961. május 10-én született meg Quinba, Jubile húga. Ezt követően több mint ötven éven át nem volt kiselefánt Budapesten Asha 2013-as megszületéséig.

értékelés