A te cicád bátor vagy félénk? - vicces videó

Az ilyenfajta kérdések tanulmányozásának általában az a legnagyobb fogyatékossága, illetve buktatója, hogy az állatok viselkedését az emberével hasonlítják össze, pontosabban emberi értékmérők alapján próbálják magyarázni.

Az ilyenfajta kérdések tanulmányozásának általában az a legnagyobb fogyatékossága, illetve buktatója, hogy az állatok viselkedését az emberéval hasonlítják össze, pontosabban emberi értékmérők alapján próbálják magyarázni. Az éfféle „állatlélektan” jellegzetes kiindulópontja az állat iránti szeretet. Saját élményeinket átvetítjük az állatra. Holott inkább abból kellene kiindulni, hogy a lelki jelenségek – akár emberről, akár állatról van szó – tulajdonképpen egy-egy adott élő szervezet megnyilvánulásai. Még pontosabban: a lelki jelenség a testi-lelki állapot kifejezője, a lelki folyamatok a lehető legszorosabban összefüggenek a testiekkel.

Nos, az állatok „lelki folyamatai” különböző mozgásokban, cselekvésekben nyilvánulnak meg. Amennyiben tehát a macska lelkivilágát próbáljuk elemezni, helyesebb, hogyha a „pszichikum”, de még jobb ha a „jellem” vagy „viselkedés” kifejezéseket használjuk. Sőt a valóban tárgyilagos megközelítés érdekében szűkítsük még tovább a kört, és „lelki tulajdonságok” helyett inkább „természetről”, illetve „érzelem- és hangulatvilágról” beszéljünk ...

Végezetül azt kellene még hangsúlyozni, hogy a macska érzelmei elsősorban vagy spontán módon a fejlődéssel és a testi állapottal összefüggésben jönnek létre (éhség, szomjúság, szexuális vonzalom stb.), vagy ingerek váltják ki őket (támadás, menekülés, váratlan, illetve szokatlan hang- és fényhatások). Próbáljuk hát sorra venni a macska legfontosabb tulajdonságait, érzelmeit, hangulatait. Nos, cicánk lehet: mérges, féltékeny, vakmerő, izgatott, nyugtalan, letört, agresszív, hízelgő, nyugodt, barátságos és így tovább. „Bűntudatot” azonban – úgy tűnik – sohasem érez. Büntetni nem is érdemes, mert nem kapcsolja össze a büntetést a „bűntett” elkövetésével. Gyakran szégyellősnek tűnik, és ezt ösztönös „önápoló” mozdulatokkal ellensúlyozza.

A bátorság és a gyávaság emberi tulajdonság, illetve fogalom, de a cicánk viselkedésében is felfedezhetünk valami hasonlót. A macskák társas életében a territórium (felségterület) csupán olyan mértékben létezik, amennyiben megvédik azt a behatolóval szemben, s az ilyenkor tanúsított magatartás alapján pontosan meghatározhatjuk macskánk bátorságának fokát. Ha nyomban nekiront az ellenfélnek, legyen az bárki vagy bármi, az már szinte vakmerőségnek minősíthető. Ha viszont elrejtőzik vagy elmenekül, mihelyt ellenséges bajusz tűnik fel a láthatáron, aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a cica bátorsága meglehetősen illuzórikus.

Némely állat biztonságos helyzetben (egy ablak mögött vagy tulajdonosának közelségében bízva) szinte szemtelenül bátor, ám ha a védettség megszűnik, elmenekül, vagy a gazdi „szoknyája mögé” menekül, hogy azután onnan fújjon dühösen az ellenfélre – immár persze kockázatmentesen.