CÍMKÉK állat videó lovas
Miért alszanak állva a lovak, ha le tudnak feküdni?
A vadon élő lovak szinte sohasem alusszák az igazak álmát, hiszen menekülő prédaállatok, akikre minden pillanatban valamilyen veszély leselkedhet. A lovak többnyire állva szenderegnek, de lefeküdni és mélyen elaludni csak biztonságban, védelemben tudnak.

Az ember teste sem anatómiai, sem statikai szempontból nem alkalmas arra, hogy sokáig kiegyenesedve álljon, pláne aludjon. A lónak viszont négy lába van, és bár még így is elbotlik, testfelépítése és négypontos alátámasztása, anatómiai összehangoltsága ugyanakkor lehetővé teszi, hogy állva szenderítsen.

A ló állva nem alszik ugyanolyan mélyen, mint kényelmesen elnyújtózva, de néha azért a lovak is lefekszenek. Az emberhez képest egy lónak nagyon kevés pihenésre van szüksége, a mozgás, vagy munka során felhasznált energiát az elfogyasztott  táplálékból fedezi. Az állva alvó lovak indián módjára szenderegnek, és a legkisebb zajra is azonnal felkapják a fejüket. A ló menekülő állat, álmából felriasztva is képes szélsebesen elvágtatni támadója elől, ezért létszükség számára, hogy állva is képes legyen aludni.

 

ló, lovak, fekszik
A lovak ritkán fekszenek le

 

Leginkább az öreg és beteg lovak alszanak állva, hiszen számukra már nehézkes volna a négy lábra állás, a csikók és fiatalabb lovak inkább fekve pihenik ki magukat. De az emberhez képest ők is csak ritkán fekszenek le, a különös alvási szokásnak ugyanis általános lóegészségügyi indokai is vannak. A lovak bélrendszerének működését akadályozza, ha teljes testsúlyukkal ránehezednek, mivel a vastagbél egy bizonyos szakasza nincs felfüggesztve. A gyakori ránehezedés bélcsavarodást, és az állat halálát is okozhatja.

 

Az idős lovak nehezen állnak négy lábra

 

A vadon élő lovak egy kisebb csoportja mindig fekve alszik, míg a többi ló négy lábon állva szendereg, így védve a mélyen alvókat. Sohasem fordul elő, hogy a ménes minden tagja egyszerre alszik, legalább egy-két ló mindig teljesen éberen őrködik felettük, hogy a legkisebb veszély esetén is riasztani tudja a többi lovat.

 

ló, ménes, lovak
Állva szendergő lovak őrzik a ménest

 

A fiatal, teljesen egészséges lovak mellső lábaikra támaszkodva pillanatok alatt felkelnek, az idősebb vadon élő lovak viszont többnyire állva pihennek, hiszen ők lelassult mozgásuk miatt könnyen válhatnának az ellenség martalékává. Fogságban, biztonságos körülmények közt tartva viszont gyakran előfordul, hogy az istálló minden tagja fekve piheni ki magát, tudva azt, hogy nem kell támadásoktól tartaniuk.

 

 

A fekve alvó ló álmodni is szokott

 

értékelés