Virtuális kutya-örökbefogadás a menhelyeken

Virtuális kutya-örökbefogadás a menhelyeken
Már nem csupán személyesen választhatjuk ki a kutyust, akit szeretnénk örökbe fogadni, hanem virtuálisan is. Sőt, ha nincs helyünk a befogadására, tudjuk online támogatni. Új korszak a menhelyek és a kivert kutyusok életében.

dén már harmadik alkalommal indult el a Pedigree Örökbefogadási Program, amelynek új eleme a virtuális örökbefogadás volt. A kampány a 20 ezer tagot számláló Facebook klubjában zajlott, hogy bárkiből kutya örökbefogadó válhasson.

A rászoruló kutyák a 2011-es partnermenhelyekről kerültek a klub üzenőfalára napi rendszerességgel, a kutya fotója és leírása alapján a támogatására jelentkező klubtag pedig vállalhatta, hogy minimum egy hónapig legalább 5000 forinttal támogatja az adott kutyust. Több mint negyven menhelyi kutya számára érkezett így személyre szóló adomány a virtuális örökbefogadási kampány három hónapja alatt, a partnermenhelyek így igazán sikeres évet zárhatnak, hiszen fejenként 2 millió forintos felajánlást is kaptak a Marstól a programnak köszönhetően.

Öt menhelynek is jutott támogatás

A gazdátlan ebek helyzetének javítását célzó mozgalmat eddig 4 kontinens 15 országában vezették be. Magyarország 2009-ben indította el a kampányt, a Közép-Európai régióban elsőként. A korábbi évekhez hasonlóan 2011-ben is 5, pályázat útján kiválasztott menhely nyerte el az egyenként minimum 2 millió forintos támogatást. A program idén a már hagyománnyá vált „Egy tál eledel” szavazás folytatása mellett a virtuális örökbefogadással bővült.

"A kampány az önkéntes támogatás fontosságán túl azt bizonyította, hogy az is tud kutyát örökbe fogadni, akinek életkörülményei ezt nem teszik lehetővé. A gazdasági válság továbbra sem kíméli az egyébként is nehéz helyzetben lévő állatmenhelyeket, így ebben az évben is számos sikeres akcióval és rendezvénnyel igyekeztünk bővíteni a partnermenhelyek számára felajánlott 10 millió forintos támogatást" – mondta el Ács Tamás a programügyvezető.

A kampányban részt vevő állatmenhelyek pályázatait szakmai bizottság zsűrizte. Az 5 nyertes menhely végül a budapesti Állatotthon Alapítvány, a Gencsapáti Kutyaparadicsom, a kecskeméti Menhely az Állatokért Alapítvány, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány, és a tatabányai Tappancs Állatotthon Alapítvány lettek. Mind az öt nyertes menhely részt vett az augusztus elején indult és a program végén, november 15-én lezárult virtuális örökbefogadási kampányban, ami nagy segítséget jelentett nekik.

Virtuális örökbefogadásból valóság

„A virtuális gazdik havi 5000 forintos adományai fedezik egy-egy kutyus teljes ellátásnak költségeit, amelyek a végleges örökbefogadásra kis eséllyel pályázó kutyák esetében tartósan fennállnak, gyakran rendszeres állatorvosi kezeléssel terhelve. Több virtuális gazdi személyesen is felkereste a választott kutyust, sőt, Nero kutya virtuális gazdájának köszönheti gyógyulását, és most már végleges otthonát is” – számolt be a személyes tapasztalatokról Zsigáné Marosi Éva, a tatabányai Tappancs állatmenhely vezetője.

virtualis-kutya-rkbefogads-3
Lővi Zoltán és Néró

Lővi Zoltán, Nero – korábbi virtuális, jelenleg pedig már végleges – gazdája hozzátette: „A program Facebook oldalán láttam meg a fotókat a sérült kutyáról, ezért döntöttem a támogatása mellett. A gyakori személyes látogatások során kiderült, hogy ennél többet is tehetek érte. Amikor Nero felépült, és az életkörülményeket is megteremtettem a kutyatartáshoz, örökbe fogadtam őt, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Nero támogatását pedig most egy másik menhelyi kutyushoz küldöm, akit, remélem, szintén hamarosan véglegesen is örökbe fogadnak.”

„A napi szinten zajló virtuális örökbefogadások mellett sok virtuális támogató lehetőségéhez mérten személyesen is látogatta védencét, sőt, még valós örökbe fogadás is történt. Néhány virtuális örökbefogadó a kampányzáró sajtótájékoztatónkon is részt vett, így személyesen is megismerhettem őket. Remélem, hogy egyre többen lesznek, akik hozzám hasonlóan nem csak beszélnek, hanem tesznek is a menhelyi kutyákért, akik – ahogy Nero kutya példája is bizonyítja – sokkal jobb sorsra érdemesek” – mondta el Hegyi Barbara, a kampány nagykövete, aki a 2011-es kampányzáró sajtóesemény háziasszonya volt.

értékelés