10 tipp, hogyan szoktassuk az örökbefogadott kutyát a családba

10 tipp, hogyan szoktassuk az örökbefogadott kutyát a családba
Bánj úgy a menhelyről örökbefogadott kutyával, mint egy két éves kisgyerekkel, és akkor hamar a kegyeibe fogad. Ezt állítja legalábbis egy állatmenhely vezetője. A legfontosabb, hogy elnyerjük a bizalmát!

A menhelyről befogadott kutyának nem ismerjük az esetleg nehéz múltját, addigi életének körülményeit, és lehet, hogy nem lesz egyszerű a beilleszkedés. Amikor befogadunk egy kutyát, az első és legfontosabb dolog megértetni vele, hogy mostantól ez lesz az otthona. Nálunk, örökre.

 

örökbefogadott, kutya, család
A beilleszkedés nem mindig könnyű


Tíz tipp, amivel megkönnyíthetjük a menhelyről örökbefogadott kutya beilleszkedését!

1. Tudjunk meg a kutyáról mindent, amit csak lehet. Kérdezzük ki a befogadót, vagy a menhely gondozóit a kutya viselkedéséről és szokásairól. Ha fajtamentőktől hoztuk el, tudjunk meg mindent a fajta jellemzőiről. Kérdezzük meg, mit evett addig, és adjuk neki ugyanazt, lehetőleg a menhelyen megszokott etetési időben. Igyekezzünk ugyanazokat a napi elfoglaltságokat lehetővé tenni számára, ápoljuk és gondozzuk ugyanúgy. Ettől biztonságban érzi majd magát az új otthonában.

2. Állapodjunk meg a család többi tagjával abban, hogy ki milyen részt vállal mostantól a kutya gondozásában. Alakítsuk ki az új, közös napirendünket, döntsük el, ki lesz a séta, vagy az etetés felelőse. Azt is előre meg kell határoznunk, hogy otthonunk mely helyiségei, melyik bútorok lesznek a tilalmi zónák.  Értessük meg a kutyával, hogy ezeket tilos használnia, vagyis alakítsuk ki közös határainkat, és tartsunk ki következetesen mellettük.

3. Vigyük el állatorvoshoz, figyeljük, nem férges-e, nincsenek-e betegségre utaló jelek. Sokan tanácsolják a menhelyről befogadott kutyák ivartalanítását, erről konzultáljunk állatorvosunkkal és a menhely gondozóival.

4. Mindent a maga idejében! Csak akkor vigyük haza a menhelyről az állatot, amikor több teljes napot együtt tudunk vele tölteni. Az első két napon korlátozzuk a látogatók számát, csak azok töltsenek vele időt, akikkel együtt él majd. Vagyis mi, és a család. Ha a családban van más háziállat, mutassuk be nekik az új jövevényt, de csak óvatosan! Kezdetben csak kis időt töltsenek együtt, és azt is mindig a felügyeletünk alatt.

 

örökbefogadott, kutya, cica
Mutassuk be a többieknek

 

5. Ha a menhelyen ketrecben aludt, szerezzünk be egy szobakennelt. A megszokotthoz hasonló helye erősíti a kutya biztonságérzetét.

6. Figyeljünk oda, hogy időben végezhesse a dolgát! Egy új lakásban a kutya nem tudja, melyik az az ajtó, ami előtt táncolnia kell, ha eljött az idő! Figyeljük meg a viselkedését, milyen jelei vannak, ha indulnunk kell.

7. Sétáljunk vele minél többet! A kutyák mozgásigénye általában nagy, és játszani is nagyon szeretnek. A közös mozgás és játék ráadásul erősíti a kapcsolatunkat, elmélyíti a barátságot.

8. Tanítsuk és neveljük, ha van rá lehetőségünk vigyük el kutyaiskolába, még akkor is, ha a kutya már részesült hasonló oktatásban. A közös edzés megerősíti benne, hogy hozzánk tartozik, mi vagyunk az új főnök, akinek mostantól fogva engedelmeskednie kell.

9. Kezdetben tartsuk pórázon séta közben, ne engedjük szabadon túl korán. Ha egy elsietett döntés miatt szaladnunk kell utána, a játékos eb azt hiheti, fogócskázni akarunk, és alaposan megfuttathat bennünket. Amikor pedig a kutya már engedelmes, szinte magától elsajátítja a gazdája által megkövetelt viselkedést.

 

örökbefogadott, kutya, menhelyről
Szoktassuk pórázhoz a kutyát

 

10. A legfontosabb, hogy legyünk nagyon türelmesek a menhelyről befogadott kutyával. Gondoljunk arra, mi hogyan éreznénk magunkat egy idegen helyen - a kutyákkal sincs ez másképpen. Ha elég időt adunk neki, sokkal könnyebb lesz számára a beilleszkedés, és jó alapokat teremthetünk egy egészséges, tartós kapcsolat kialakítására.

hozzászólások
értékelés