Pumi, az eszes bohóc

A Pumi hatalmas ésszel megáldott vérbeli bohóc!
Aki már élt vele együtt, az tudja, hogy a pumi ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy a középpontban legyen, a maga saját kicsi világában szerepeljen.

Pumi (fotó: Szalánczi Gábor)

A XVII-XVIII. Században a merinói juhokat hazánkban kísérő francia eredetű, terrier jellegű terelő kutyafajták a pulival kereszteződtek. Így jött létre ez a közepesnél kisebb, 40-45 cm magas, a fehér, a fekete, a fakó és a szürke minden színváltozatában pompázó, a pulinál rövidebb szőrköntöst viselő, bohókás, a felső harmadától bicsakló pompon fülű eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adat ötvöződött benne a terrierek nyughatatlan, izgő-mozgó természetével. E mixelés szinte párját ritkító „koktélt” eredményezett. Ő a magyar pásztorterrier. A XIX. századtól már a pulitól elkülönülten „önálló” formájában létezik. Nemzeti kincsünk, büszkék lehetünk rá. Az 1920-as évektől a rangoz hazai és nemzetközi kutyakiállítások állandó, népszerű részvevője.

A pumi számára a terelés az igazi kihívás, az igazi hivatás. Óriási lehetőség a fajtában feszülő kimeríthetetlen energia kiaknázására, megzabolázására. És a pumi bizonyítottak. A terelőversenyeken, a terelési ösztönpróbákon a hajtófajtáink közül a legbiztatóbban szerepelnek, ugyanakkor az agilityben is kimagasló eredményeket érnek el.
A hétköznapi életben a pumi inkább kertes házba javasolható, de ahol a nagyfokú mozgásigényét kielégíteni hajlandó a gazdi, ott emeletes házban is tartható. Rendkívül éber, elsőrangú jelző, házőrző eb. Figyelmét semmi el nem kerülheti.

Szőrzete ápolást igényel, de ez különösebben nem megterhelő. Főleg a kiállításra szánt példányok felkészítésére kell nagyobb gondot fordítani.
A betegségekkel szemben ellenálló, egészséges fajtát vállalók a pumiban hosszú életű, nem mindennapi társra, egy hamisíthatatlan fazonra lelhetnek.


MEOE