Mudi, a csinos terelőkutya

Dr. Fényes Dezső és Anghi Csaba a XX. Század első felében „fedezte fel”, hogy a juhászok, pásztorok mellett szerte az országban megfigyelhető egy jellegzetes, álló fülű, hullámos vagy göndörödő bundájú, pofáján és lábai első oldalán rövid, sima szőrt hordó terelőkutya. A harmincas évekre kiderült, hogy a később mudiként ismertté váló „hajtókutya” fajtaként is tenyészthető.

Mudi (fotó: Szalánczi Gábor)

A mudi közepes termetű, kvadratikus felépítésű (testhossza és marmagassága nagyjából azonos) fajta. Szőrzete nem filcesedik, gyakorlatilag öntisztuló, fésülést igazából csak vedlés idején igényel.
Leggyakrabban fekete színű egyedeket láthatunk, de számos egyéb szép színváltozatban is létezik, például barna, fehér, fakó, hamvasszürke, illetve cifra (más fajtáknál ezt hívják merlének). Előfordulnak születetten rövid farkú egyedek is.

A mudi szerencsére megőrizte kiváló terelőösztönét, ezért hivatásos juhászok, illetve a terelősport iránt érdeklődők számára is ideális kutya.
Sok egyéb sport (pl. agility, frizbi, obedience, flyball, dog dancing) kedvelői sem csalódnak, ha mudit választanak maguknak.

A mudi emellett remek családi kutya, kutyákkal és gyermekekkel szemben nem agresszív. Gazdájához rendkívül hűséges, emellett éber házőrző, idegenekkel szemben kezdetben tartózkodó.
Ez a kutyafajta nem való olyan gazdiknak, akik nem tudnak elég időt szentelni kedvencünk kellően intenzív szocializálására, illetve általában véve csak egy szőrös szoba -, avagy kerti dísztárgyra vágynak.

MEOE