A kígyó a kutyát is megmarhatja
Egy drótszőrű foxterrier kennel tulajdonosának már van némi tapasztalata abban, hogyan kell elsősegélyt nyújtani egy kígyó marta kutyáknak. Lássuk, mit szeretne megosztani velünk!

1996-ban, annak ellenére, hogy aznap ünnep volt, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk gombát szedni. Az erdőben nem volt egyetlen gombász sem. Amikor megláttam, hogy hét kígyó tekereg egyetlen aprócska helyen, elkezdtem aggódni kutyáim miatt. Nagyon elcsodálkoztam, mikor megláttam, hogy  Bessy, a foxterrierem, viaskodik egy kígyóval. A hüllő úgy járt, mint az inga, egyik támadás követte a másikat. Alig tudtam visszafogni a többi kutyát. De hová tűnt Maxi? Az útszélen üldögélt magányosan. Nehezen jött oda a hívószavamra.

Összepakoltunk és beültünk az autóba. A feleségem hívta fel figyelmemet a kutya megdagadt pofájára. Visszatérve a városba, felhívtam a legközelebbi állatklinikát, és megtudtuk, hogy az egész körzetben nincs ellenszérum. Elindultunk az állatorvoshoz, aki hamar megtalálta a marás helyét. A kutya pofáján jól látható két kicsiny, egymás mellet található seb tátongott, melyek a kígyó méregfogainak helyét jelezték. Az, hogy a harapásnyomok erősen bemélyedtek a puha szövetbe és nem véreztek, arra utalt, hogy a méreg gyorsan terjedt a szervezetben és bekerült a vérbe.

Egy óra alatt, de sok esetben rögtön a harapás után a seb körül kékes-vörös duzzanat képződik. Maxi nyugtalan lett, nehezen lélegzett, reszketett. Nem reagált a hívószóra, nem érdekelte semmi. A harapásnyom körül novokaint és kálium permammas emulziót szúrtak. A kígyóméreg szívritmus- és vérkeringési zavarokat okoz, a duzzanat lila lett, és lefelé kezdett terjedni, a mellkasra és a hasi tájékra. A szív normális ritmusának visszaállítására szulfokamfokaint, a duzzanat ellen pedig zavegilt adtak be.

 

 

kigyo-marta-kutya
A seb körül kékes-vörös duzzanat képződik

 



Otthon a kutyának sok folyadékot adtunk, ami nem volt nehéz, hiszen ő maga is nagy hévvel ivott. Sok tejet adtunk neki, mert Lada szereti a tejet. A kutya igyekezett nem mozogni: csak ült vagy feküdt. Másnap és harmadnap ismét szulfokamfokaint és tavegil injekciót kapott. Az első nap estéjén Ladát ölben vittük ki sétálni, másnap reggel még mindig alig állt a lábán, de este már teljesen egyedül ment le a lépcsőn, amikor eljött a séta ideje. Csak a harmadik napon jobbult az állapota, és végre a "nagyobb dolgait" is sikerült elintéznie. Ha Lada időben kapta volna meg az ellenszérumot, a jobbulás jóval korábban lépett volna fel.

2003-ban a másik foxterrierünket, Lidert marta meg egy kígyó. Megint csak a feleségem, Tatyana vette észre. Felhagyva a gombászással, a gyógyszertárba siettünk. Beszereztük az ellenszérumot és megkaptuk a használattal kapcsolatos útmutatást. A korábban alkalmazott eljárás alapján elkezdtük a kezelést, de ezúttal a szérum felhasználásával fojtattunk. Másnap reggel a kutya állt a lábán. Erős duzzanat nem volt észlelhető, mert ebben az esetben minden gyorsan volt végrehajtva és az állat időben kapta meg az ellenszérumot.

Részletesebben az utolsó esetet mesélem el, ami idén augusztus 13-kán történt. A kutyák izgatottan jöttek haza a mezőről. De valamiért Lider három lábon járt, a jobb elülső lábát pedig furcsán oldalra hajlította. Fojtatni akartam a sétát, de a kan az otthonunk felé vette az irányt. Elég sokáig tartott amíg hazaértünk, mert a kutyát ölben kellet vinnem. Otthon a kutya az asztal alá bújt és az oldalára feküdt, a lábai reszkettek. Megpróbáltam szemügyre venni a sérült mancsot, de a kutya nem hagyta, hogy a vállához és a könyökéhez érjek, mancsa pedig feltűnően forró volt. A tejet , amit elé tettem, nagy étvággyal fogyasztotta el. Elhatároztuk, hogy elvisszük őt az állatklinikára, mert első látásra a tünetek ficamra utaltak. A röntgenfelvételen baloldalt a váll mellet egy világos pötty volt észlelhető. A kutya továbbra sem állt a jobb lábára, nem hagyta, hogy hozzáérjenek a végtagjaihoz. A bal- és a jobb mancs összehasonlítása lehetetlen volt. De látható volt a láb duzzadtsága. A diagnózis: vállficam.

 

 

Fox-terrier

 


Hazamentünk. Lider megvacsorázott és a bal oldalára feküdt. Reggel kivittem a fűre. Kétszer vizelt, Amikor közelebbről szemügyre vettem a vizeletét, feltűnt, hogy igen zavaros. Alig állt a lábán. Óvatosan kitapogattam a beteg mancsát. A belső oldalán kis duzzanatot éreztem. Oldalról pedig a bőr rózsaszínű lett, a szőr pedig könnyen lehullott. A nyirokcsomók beduzzadtak. Lider közérzete folyamatosan romlott. Tatyana felhívta az összes ismerős szakembert. És csakis V. Krotova jött rá, hogy ez hónalj tájéki kígyómarás lesz, ezért várható lesz a duzzanat terjedése. És igaza is volt.Nagy köszönettel tartozom a helyi állatorvosnak, akihez segítségért fordultam, mert szombat lévén az állatklinika éppen zárva volt. Meghallgatva történetemet, azt mondta: „Hozzák el a kutyát". Az igazat megvallva pánikba estem. A kutya metilprednizol, szulfokamfokaint és tavegil injekciókat kapott. Körülbelül tíz perc múlva a kuvasznak már tiszta tekintete volt. Éjszakára szulfokamfokaint és tavegil injekciót adtam be neki.

Hajnali négy órakor kutya vinnyogásra ébredtem. Valeriána oldatot adtam neki inni, puhább almot terítettem alá. A kutya elaludt. A marástól számítva másfél nap telt el. És ezek a hajnali órák voltak a fordulópontok kutyám életében. A duzzanat átterjedt a hasi tájékra. Az állat jól evett, de „nagy dologra" csak két nap elteltével volt képes. A széklet átlagos volt, némi váladékot véltem felfedezni benne. Folytattam a kutya injekciózását. A harmadik napra Lider állapota javult, már mind a négy lábán tudott állni, és már-már udvarlással is próbálkozott, amikor kivittem sétálni.

 

 

fox-terrier-kutyus
A harmadik kígyómarást már nem fogja túlélni

 


Moszkvában a feleségem rögvest elkezdte a kutya hasának sugárkezelését Bioptronnal, mert a kékeslila duzzanat nagyon nagy volt és elérte a nemi szerv körüli területet is. A Bioptron polarizált fénysugarai csökkentik a duzzanatot, serkentik a méreganyagok távozását a szervezetből és a szövetek táplálék- és gázcseréjét, emeli a fájdalomküszöböt, megállítja a vérzést, erősíti a vérerek falait, ezért már két kezelés után eltűnt a lilaság és a duzzanat. A terápia eredményei levettek a lábamról. Minden jóra fordult!


A legtöbb szakember azt állítja, hogy a kígyóméreg felgyülemlik a kutya szervezetében, ezért az állat a harmadik kígyómarást már nem fogja túlélni. Igaz ez? Ebben az esetben mindig magunkkal kell hordani az ellenszérumot (ha nem tudjuk, mekkora adag kell a kutyának, kérjünk tanácsot az állatorvostól) és tanítsuk meg kutyánkat, hogy ne támadjon kígyókra.

 

kigyo-feje


Tehát, ha kutyát kígyó marta meg:

  • Ne ess pánikba!
  • Ne engedd a kutyát túl sokat mozogni!
  • Add be neki az ellenszérumot!
  • Ha a marás helye szemmel látható, igyekezz a sebből minél több vért kinyomni! A sebet kezeld kalcium permemmasszal!
  • Adj a kutyának minél több folyadékot (tejet, teát, vizet)!
  • Sürgősen vidd el az állatklinikára!
  • Adj be neki kortikoszteroidokat (metilprednizol, kortizon), ezután tavegilt és szulfokamfokaint (naponta kétszer). A kutya állapotától függően a gyógyszerek használata eltarthat akár három napig is. Ha erre nincs mód, adjunk be a kutyának valeriána oldatot, ami a szív működését segíti elő!

U.I. Nem szabad magadnak megszabnod a gyógyszerek adagolását - inkább bízd rá magad egy szakemberekre. A foxterriereknek testsúlya 10 kilogrammnál is kevesebb, az első napon 1 ml, a másodikon - 0,5 ml szulfokamfokaint és szintén 1 és 0,5 ml tavegilt adj be neki.

értékelés