Több száz háziállatot ismerhetnek meg a gyerekek az Állattenyésztési napokon

5
Több száz háziállatot ismerhetnek meg a gyerekek az Állattenyésztési napokon
Ugrálóvár helyett szalmavár, hordólovaglás és tehénfejés, kiscsirkék, kiskutyák és kisbárányok – így fest az ország gyerekbarát mezőgazdasági rendezvénye. Ha szereted a háziállatokat, ott a helyed  2019 május második hétvégéjén Hódmezővásárhelyen.

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat egy 170 000 négyzetméter nagyságú területen rendezik meg, és több mint 50 állatfajtát mutatnak be, így a családok testközelből ismerhetnek meg szinte minden háziállatot.

Május 9. és 11. között újra az állattenyésztésé és a mezőgazdaságé lesz a főszerep Hódmezővásárhelyen. Az idén 26. alkalommal megrendezett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár ugyanis egyedülálló élményt kínál azoknak a gyerekeknek, akik érdeklődnek a természet és az állatok iránt, és mindezeket szeretnék vidám, játékos környezetben, szórakozva megismerni. A helyszínen lévő szakértők türelmesen és részletesen válaszolnak minden kérdésre, és segítik feloldani a gyerekek ismeretlennel szemben alakult gátlásait.  A szervezők a kezdetektől fogva kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy közelebb hozzák a kicsiket a természetközeli élet rejtelmeihez és megmutassák nekik az állattartás és a gazdálkodás szépségeit és tiszteletét.

llattenysztsi_s_mezgazda_napok_2

 

„A 2019-es rendezvényen központi szerepe lesz annak a mintegy 50 hatalmas bálából épített szalmavárnak, melynek már városszinten és a környéken is híre ment, a gyerekek pedig alig várják. Természetesen számos egyéb program várható még, melyeket pedagógus szakemberekkel együtt szoktunk kitalálni. Valamit biztosan jól csinálunk, hiszen a szombati napokon nem ritka, hogy 6-800 gyerek is megfordul a rendezvényen!” - meséli Asztalos Sándor, a Hód-Mezőgazda Zrt. controlling munkatársa, aki 2006 óta felel a gyermekprogramokért.

 

llattenysztsi_s_mezgazda_napok_3


S hogy konkrétan milyen programokról is van szó?

  • Állatsimogató: kisbirkát, nyuszit, kecskét, disznót, borjakat cirógathatnak a maximális cukiságra vágyó lurkók!
  • A hétvégi cowboyok rodeóbikán tesztelhetik rátermettségüket…
  • … a vállalkozó szellemű gyerkőcök pedig a tehénfejés művészetében is megmerítkezhetnek!
  • Ám ez még csak a jéghegy csúcsa, a további izgalmas programokat mindenképpen érdemes a helyszínen felfedezni!

A kiállításra 18 éves korig ingyenes a belépés, valamennyi gyermekprogram és játék ingyenesen látogatható.

További információk: http://hodmezogazda.hu/

értékelés