Nyúlketrec a lakásban

5
Nyúlketrec a lakásban
"Mancus, mondd, melyiket szeretnéd jobban? A robot-mozgó-szőrös kutyát (reklámból, valami szembi, vagy hogyan is hívják), vagy egy élő nyulacskát?" A válasz egyértelmű volt.

Tudniillik, a közelünkben lévő bevásárló-parkban van egy kisállat kereskedés, ahová minden olyan alkalommal be kell mennünk, és a kisnyulaktól kezdve a teknősig minden, ott fellelhető állatfaj képviselőjét meg kell látogatnunk, és üdvözölnünk kell, mely alkalmak eredeti célja a saját táplálásunkhoz történő eledel-beszerzés.

Az említett kisállat kereskedésben a nyulak a bejáratnál vannak, és kicsi lányunk bennük szokott a legtöbbet gyönyörködni.

Tudva lévő, hogy a gyerekek rendre és fegyelemre szoktatásában nagy szerepe lehet a háziállatnak. Mi - fáradt és elnyűtt szülőkként - egyértelműen olyan házi kedvencet szerettünk volna, akit napi rendszerességgel kell gondozni, ugyanakkor nem kötelező a hideg, fagyos, vagy épp bőrig ázós napokon a szülőknek az utcán ténferegniük.

Pista, a nyúl

Ezért döntöttünk Pista - eredeti nevén Tapsi - mellett. 2011. év március havában az állatkereskedés anyagi gazdagításával vált családunk tagjává a tarka nyuszi. Alapszíne fehér, foltjai barnák és feketék. Hihetetlen egy jószág, és fura módon idomítható. A férjem szerencsére szereti az állatokat, és mint a férfiak általában, egy nagy gyerek évén játszani is szeret.

nyul-nyulketrec-a-lakasban-2

A ketrecet eleinte egy akkor még használaton kívüli asztalon helyeztük el azért, hogy a gyermekünk könnyebben érje el, ha a nap végén takarításra kerül a sor. A szoba idővel történt átrendezésével a ketrec is másik helyet kapott. Így a takarítás picit kényelmetlenebb - legalábbis nekem, aki nagyobbra nőttem a lányomnál -, de Pityu (a nyúl) a ketrecet a napi szabadulási idejére könnyebben hagyhatja el.

Olvastam, hogy sokan az előszobában tartják a nyulat, ketrecét nyitva hagyva, így az állatka akkor jön-megy a lakásban, mikor épp kedve tartja. Nálunk ez nem megoldható, mert a nyúl rendkívüli izgalommal bírja megrágni a vezetékeket, ami rá és a vezetékekre nézve egyaránt veszélyes.

A nyúlketrec csodái

A ketrec a gyermekünk szobájában van. Míg Ő az iskolában okul, addig a nyúl otthon pihen. Legalábbis mi ezt hisszük, de van, hogy azzal kell szembesülnünk, hogy az állatka igen szorgos volt, ami abból mérhető le, hogy reggelhez képest a nap végére mennyi forgács található a ketrecben, és mennyi azon kívül, a szőnyegen...

Köszönhetően annak, hogy az állatka nap közben jellemzően pihen, éjszakára elevenné válik. Ennek eredményeként hangos. Tüsszög, kapar, a ketrec eredendően nem túl nagy alapterületét teljesen befutkározza, a tálkáját vagy magával viszi vagy ellökdösi, ha épp útban van. Mit mondjak? Imádok ezekre a zajokra ébredni az éjszaka közepén :)

Tekintettel a nyuszira

Azzal, hogy nyúlketrec van egy lakásban, nem feltétlenül teszünk rosszat a nyúlnak. Erről az állatorvossal is konzultáltunk. A nyúl alapvetően zsákmányállat, s mint ilyen, könnyen megijed, ami gyors kimúláshoz vezethet. Ez a tulajdonsága arra ösztökéli a környezetében lévőket, hogy jobban figyeljenek viselkedésükre: lépteikre, hangoskodásaikra, mozgásukra.

Emellett a nyúl könnyen elkapja az emberi betegségeket, így pl. a náthát. Tehát ezzel az állatkával azt is megtanulhatjuk, hogy betegségben hogyan legyünk tekintettel másokra. Ha a nyúl elkapja a náthát, könnyen a végét is jelentheti.

Pityu mára a családunk tagja lett. Szeretjük, óvjuk, és tanítgatjuk. Szeretjük, ha kint van, vidám perceket szerez a családnak, közös élményekkel gazdagodunk általa.

Megfelelő odafigyeléssel és szeretettel gondozva ugyanolyan társ lehet egy nyusziból, mint egy macskából vagy akár kutyusból!

 

Szerző: Ricza Szilvia

Írj Te is cikket nekünk a Mediacontent.hu oldalon keresztül

hozzászólások
értékelés