Szakembereink: Dr. Kassay Viktória
"Nagy ajándéknak tekintem a sorstól, hogy olyan munkát végezhetek, ami ekkora örömet okoz a számomra."

dr-kassay-viktoria
Bemutatkozik Dr. Kassay Viktória

Dr. Kassay Viktóriának hívnak, és 1999-ben végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen. A diploma óta eltelt években leginkább kisállatrendelőkben dolgoztam, részben Budapesten, részben Debrecenben. Egy ideig az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetében voltam alkalmazásban, mert érdekelt a kutatómunka is. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a kisállatpraxist nem cserélném el semmivel, ezért visszatértem a klinikai munkába.

Nagy ajándéknak tekintem a sorstól, hogy olyan munkát végezhetek, ami ekkora örömet okoz a számomra.

BESZÉLGETÉS
A Háziállat Online kérdez - a szakember válaszol

Mikor döntött úgy, hogy állatorvos lesz?
Tizenhárom évesen, James Herriot könyveit olvasva döntöttem el hogy állatorvos leszek. Így utólag érthetetlen, hiszen nagyon mókás arról olvasni, hogy a hideg istállópadlón fekve, koszban és vérben húzza ki a borjút a tehénből, de ettől épeszű embernek még nem támad késztetése arra, hogy ő is ilyesmivel akarjon foglalkozni. Pedig körülbelül ez történt. Addig csak annyit tudtam, hogy a biológia érdekel, és sokáig Durell nyomán amatőr természetbúvárnak készültem. Sajnos ez nem szerepelt választható szakmaként a pályaválasztási tanácsadó könyvekben. Ma már nem bánom.

Mi a legemlékezetesebb történet a praxisából?
Sok van, az egyik kedves történet a családi népes kutyafamíliával kapcsolatos. Édesapámnak van egy Janka névre hallgató bullterrier szuka kutyája, aki sajnos gyakran álvemhes, és ezért tejel tüzeléseket követően. Egyik ilyen alkalommal a gyógyszerekkel sem sikerült elapasztanunk, csak tejelt. Már a harmadik kúránál tartottunk, mikor apám észrevette, hogy nemrégiben az udvaron született kölyökcicák "rájárnak" a kutyára, és szabályosan szopják a tejét. A szuka lelkes odaadással szoptatta a macskakölyköket, ezért nem apadt el a tejtermelés. A gondon csak a szigorú elkülönítés segített.

Van esetleg kedvenc állata?
Gyerekkorom óta szoros kapcsolatban vagyok kutyákkal, ezért talán őket sorolnám az első helyre. Nagyon szeretem a lovakat és a lovaglást is, bár az utóbbi időben ritkán adódik alkalmam lovagolni.

Tart otthon állatokat?
Jelenleg két kutyám van, a három éves labrador "Dorka", és a négy hónapos szálkásszőrű törpetacskó, "Kincső". Kicsit aggódtam Dórika mellé kölyökkutyát venni, de hamar leküzdötte a féltékenységét, és nagyon gyengéden játszik a kicsivel. A tacskónak persze példaképe a nagy kutyus, és igyekszik mindenben utánozni. Így nekem is könnyebb dolgom van, sokat tanul az idősebbtől. Cicánk 12 éves, "Cirmi" névre hallgat, és nagyon rátermett vadász. Rendszeresen lep meg minket a zsákmányaival.

Mit javasolna egy kezdő állattartónak?
Elsősorban azt, hogy igyekezzen minél többet foglalkozni kedvencével. Megosztani az életünket állatokkal nagyon jó dolog. Rengeteg örömöt, és szeretetet kap tőlük az ember, feltöltenek energiával. Az állattartás azonban sok felelősséggel és lemondással jár, és erre mindenképpen tekintettel kell lenni az állat kiválasztásánál.

Nyilván egész más kötelezettséget vállal magára, aki aranyhörcsögöt, vagy aki kutyát tart. Kutya és kutya között is óriási a különbség. Nagyon fontos hogy tisztában legyünk az adott fajta vérmérsékletével, speciális igényeivel, semmiképp ne döntsünk kizárólag a küllem alapján. Az elhibázott választás nemcsak a kutya, de a gazdi életét is megkeserítheti hosszú időre. Sose feledd a mondást: "Felelősséggel tartozol azért amit megszelídítettél".

Hol lehet Önt elérni szükség esetén?
Elérhető vagyok a rendelőben: 2011 Budakalász, Budai u. 55. szám alatt (a Zöldövezet Állatorvosi Rendelőben), telefon: 06/26-341-562. Valamint rendelési időn kívül a 06/30-383-0246-os telefonszámon.

értékelés